Somogy Megyei Teke Szövetség
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-02-17
 
Hasznos Linkek
 
Aktuális hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

NB III 2010-2011

Magyar József  2011.04.27. 17:05

Tisztelt Sporttársak!

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy az idei azaz 2010-2011-es NB III-as bajnokságban játszó csapatok elég sokszor (sőt inkább minden héten valamelyikük) rendre késve küldték meg a mérkőzés jegyzőkönyveit. Ezek a késések olykor csak pár órák voltak de sajnos gyakoribb volt a napos illetve a többnapos késés. Az Április 2-3.-ára kiírt bajnoki mérkőzésről még a mai napig nem kaptam semmilyen jelzést, hogy miért nem érkezett jegyzőkönyv tehát lassan a harmadik hete. Az utolsó fordulóban is elmaradt egy mérkőzés amit nem sikerült szintén ezidáig lejátszani azaz ha le is játszották engem nem értesítettek róla. Ezért a végeredményél nulla pontot kaptak ezek a csapatok. Végülis a késésekkel nem is lenne olyan nagy probléma, de hogy ezek után még Én vagyok baszogatva, hogy miért nem küldöm az eredményközlőket amit társadalmi munkában csinálok teljesen ingyen az már kicsit sok számomra. Így arra a következtetésre kellett, hogy jussak nem csinálom tovább!!! A tizenketteket még kiszámolom és a héten felteszem a honlapra a sorsolást és részemről befejeződött a Somogy Megyei NB III-as eredményközlő és bajnokság szervezése!!!

Tisztelettel:

ifj. Magyar József

NB III 2010-2011

Magyar József  2010.09.21. 22:00

A Dombóvári Spartacus csapata a hazai mérkőzéseit minden esetben szombat 10.00 órától játsza!!!

NB III

Magyar József  2010.09.15. 11:09

Az NB III-as bajnokságban az őszi idényben a Siófok és a Szekszárd csapata is idegenben játsza a mérkőzéseit a pályaválasztói jog felcserélésével!!!

NB III

Magyar József  2009.10.22. 09:20

Kérnénk az EEE Nagyatád TK II. csapatát, hogy elmaradt mérkőzéseit minél előbb pótolja ellenkező esetben a vétlen csapat kapja a két pontot 6:0-ás különbséggel!!!

NB III

Magyar József  2009.09.29. 23:59

Az első két fordulóból elhalasztott mérkőzéseket kérnénk minél előbb pótolni!!!

NB III

Magyar József  2009.09.29. 23:58

A Nagykanizsai Teke SE II. csapatának új ügyintézője ezentúl Istiván Attila!!!!

NB III

Magyar József  2009.04.09. 11:13

A 16.-ik fordulóban elmaradt Siófok - Nagyatád mérkőzést minél hamarabb pótolni kell!!!!

Tisztelt Sporttársak

MATESZ  2009.02.28. 10:49

Vidék Felnőtt Női Egyéni Döntőt Szegedi TE, Vidék Felnőtt Férfi Egyéni Döntőt Szolnok, Országos Felnőtt Női Páros, Egyéni, Egyéni Összetett bajnokságot Zalaegerszeg Városi és Körzeti Tekézők Szövetsége, míg az Országos Felnőtt Férfi Páros, Egyéni, Egyéni Összetett Bajnokságot a Szegedi TE rendezi!!

Tisztelt Sporttársak

MATESZ  2009.02.23. 22:17

Az Egyéni Világkupáról világklasszis játékosunk Kiss Norbert bronzéremmel tért haza.Gratulálunk Neki!!! Méhész Anita Dana Wiedernova (CZE) ellen az első körben búcsúzott, Sörös Dóra Andjelkovic Jasmina (SRB) ellen kapott ki, és Kéri Sándor a második körben búcsúzott Jan Jasensky (SVK) ellen.

Tisztelt Sporttársak

MATESZ  2009.02.23. 22:16


A 2008/09. évi MATESZ Versenynaptárban a 2009. évi tavaszi fordulóknál hibásan került feltüntetésre a Húsvéti szünet időpontja, a módosított Versenynaptár értelmében a HÚSVÉTI SZÜNET 2009.04.11-12. A 17. forduló, valamint a Női NB I 19. fordulója 2009.04.04-05.-én kerül lejátszásra!!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Menü
 
Ajánló
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre